A negyedik napon, még reggeli előtt összepakoltunk, és egy kis fotózkodás után fájdalmas búcsút vettünk Torockótól, és a Székelykőtől, a gyönyörű tájtól, és a szállásunktól. Eddig már sokszor hallottam, de most meg is tapasztalhattam, hogy tényleg nagyon vendégszeretőek az erdélyiek. Indulás után, első megállónk Nagyenyeden volt, ahol a vártemplomot nézhettük meg, melynek jellegzetessége, hogy két, egymás mellett álló, különböző vallású- evangélikus és református- templom, illetve egy templom és egy kápolna köré építették. A nagyobbik építmény a templom, régen evangélikus volt, a kápolna pedig református, de a protestánsok száma gyarapodott és a lutheránus vallást követők egyre kevesebben lettek ezért úgymond „cseréltek”.
A következő hely, ahol megálltunk, Gyulafehérvár volt, ahol - természetesen - a várat látogattuk meg. A tényleg nagyon hatalmas erődítmény, az építészet egyik csodája, a modern technikákhoz nem hasonlítható, de kialakítását, szinte már haditechnikának nevezhetjük. Nem véletlenül csillag alakú, így akadályozták meg könnyű bevételét. Amíg nem volt ágyú, puskapor, hanem csak nyilak, addig tökéletes volt a magas, vékony fal, de mikor ezek az eszközök „megszülettek” alacsonyabb, de jóval zömökebb falakat kezdtek el építeni. Vastag falakat, és bástyákat, ahonnan figyelhették az ellenséget, ágyúállásokat alakíthattak ki stb. Itt láthattunk egy ortodox templomot és egy gyönyörű katolikus templomot, ahol megnézhettük erdélyi fejedelmek (pl.: Bethlen Gábor) magyar kormányzók királyok és rokonaik (pl.: Hunyadi János, ifj. Hunyadi János, Hunyadi Mátyás) és még rengeteg „híres ember” sírját.
Ezután egy kis bevásárlás után, utazás közben láthattuk a Gyalui-havasokat, illetve Déva várát - buszból – ahol hallhattuk a Kőmíves Kelemen/Kőmíves Kelemenné három változatát. A három verset, két másik társammal olvastuk fel, majd elénekeltük - már akik tudták- a Székely himnuszt. Később Vajdahunyad várát, a középkori építészet csodáját a vehettük szemügyre. Ezután Aradra látogattunk, ahol megkoszorúztuk az 13 vértanú műemlékét, elszavaltuk a Nemzeti dal egy részletét, és elénekeltük a Himnuszt. Itt búcsút vettünk Robitól, a nagyon kedves és nagy tudású idegenvezetőnktől, aki végig velünk volt, és rengeteg tudást adott át nekünk. egyébként szerencsések vagyunk, hogy az utazási iroda, szervezett nekünk idegenvezetőt, mert a tavalyiaknak nem volt.
Az utazás többi részét, már elég nehezen viseltük, mert az Aradi kitérőnk miatt a Magyarcsanádi határátkelőnél kellett visszatérnünk hazánkba, és emiatt Szeged-M5-ös autópálya-M0-M3 útvonalon kellett hazatérnünk, és már nagyon fáradtak voltunk. Első osztályú, tágas buszon utaztunk, de mégsem tudtunk sokat pihenni, a reggel fél 9-től, másnap hajnali fél kettőig tartó utazásunk alatt.
Bármennyire is elfáradtunk, nagyon jól érezte magát mindenki, nagyon jó volt mind a 4 nap. Nagyon sokat bővült a tudásunk, és ez egy felejthetetlen élmény marad. A gyönyörű táj, a kedves emberek, a tiszta szállás, Robi, a buszsofőrök, a tanárok, a csapat és minden és mindenki. Jó lett volna még maradni egy pár napot, de vissza kell térnünk a jelenbe és folytatnunk a tanulást. Szerintem ez az utazás mindenki életének egyik nagy kalandja marad.
Kiss Norisz 7.c
