HTML

Erdélyi tanulmányi kirándulás 2014.04.24-27.

Friss topikok

Címkék

Archívum

A negyedik nap

2014.04.30. 12:43 Gyöngyösi Felsővárosi Általános Iskola

A negyedik nap reggelén fáradtan keltünk. Mivel ez volt az utolsó napunk Erdélyben, ezért készülődéssel kezdődött: összepakoltunk és reggelizni indultunk.

Reggeli után bepakoltuk a bőröndjeinket a buszba, majd elkattantottuk az utolsó képeket Torockón.

Az első megállónk Nagyenyedben volt, ahol Jókai Mór: A nagyenyedi két fűzfa című művének színhelyét élőben is megnézhettük. Ezután Gyulafehérváron a csillagvárat tekinthettük meg kívülről-belülről. Persze a gyulafehérvári székesegyházban is jártunk, ahol sok híres magyar sírhelyét is láthattuk (Hunyadi János, Bethlen Gábor stb.) Az ebédünket egy parkban fogyasztottuk el, ami mindnyájunk nagy örömére pizza volt.

Az utunk Vajdahunyadon folytatódott, ahol a csodálatos gótikus várat néztük meg.

Már nagyon fáradtak voltunk, de még várt ránk Arad, ahol a 13 aradi vértanú előtt tisztelegtünk: elszavaltuk a Nemzeti dalt, elénekeltük a Himnuszt és megkoszorúztuk az obeliszket. Itt köszöntünk el az idegenvezetőnktől, Robitól egy csoportos öleléssel.

Hazafelé sokan elaludtunk a buszon.

Ez a négy nap volt életünk legszebb négy napja. Legszívesebben még mindig kint lennénk, és nem tudom, hogy mikor jönnénk haza!

 

Cseh Boglárka, Szombath Laura 7. b

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hatartalanul2014.blog.hu/api/trackback/id/tr186099707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása