A Határtalanul pályázat keretében Erdélybe megyünk kirándulni. A mai előkészítő órán Erdély történelméről hallottunk pár érdekes dolgot. Ebben a blogbejegyzésben erről lesz szó. Gondoltátok volna, hogy Erdélyt kezdetektől fogva lakják a székelyek? Vagy hogy Erdélynek, mint a magyar Királyság részének, egyik legjelentősebb királya Szent László volt? Nem? Pedig ez így van. Sok erdélyi templom freskóit díszítik a Szent Lászlóról szóló legendák. Erdély történelme sokáig összefolyik Magyarország történelmével.
Csak 1526-tól van Erdélynek külön történelme. Magyarországgal ellentétben Erdélynek fejedelmei voltak. Míg a magyar királyságnak Szent István volt az első királya, Erdélynek Szapolyai János volt az első fejedelme. Erdély a későbbi időkben a török hűbérese volt.
Erdélyben sok országgyűlést hívtak össze. Ezek közül az egyik jelentősebb Tordán volt, ahol kimondták, hogy Erdélyben négy vallást lehet szabadon gyakorolni.
Aranykorát Bethlen Gábor idején élte. Bethlen a szultán segítségével lett fejedelem. Támogatta a tudományt és a művészetet. Bethlen Gábort I.Rákóczi György követte, aki folytatta politikáját. 1699-ben került sor karlócai békére, ami kimondta, hogy Temesköz kivételével egész Magyarország felszabadult.
Erdély egyik fontos fejedelme volt még II.Rákóczi Ferenc, aki a Rákóczi szabadságharcot vezette. Az 1848-49-es szabadságharc egyesíti a két országot, kimondják Erdély és Magyarország unióját.
1920-ban a trianoni békét követően elvették Magyarország 2/3 részét,köztük Erdélyt is. A második bécsi döntés értelmében még Erdély egy része egy kis időre visszakerült Magyarországhoz, de a második világháború után végül véglegesen ROMÁNIÁHOZ KERÜLT.
Röviden, dióhéjban ennyi volt Erdély történelme. Alig várom, hogy induljunk és közelebbről megismerjük ezt a tájat!
Szombath Laura 7.b